Gyakran ismételt kérdések

Minden ügyfelemnek egyedi árat adok, mely a munka paramétereitől függ.


Igen! Ezért is fontos, hogy átbeszéljük az igényeiteket. Mindig minden kérést figyelembe veszek.

Az esküvőn készült összes képet átadom Nektek. Ez egy nagyon fontos pontja a csomagjaimnak. Egy egész napos lagzinál, nagyjából 1200-1600 kép között.

Igen. Tapasztalataim alapján összeállítottam négy alap csomagajánlatot. Ez a kiindulópont. Ezt fogjuk finomhangolni az igényeitek szerint. A legkisebb csomagom 6 munkaórát tartalmaz, majd 8, 10, és 12. Természetesen 6 alatti, és a 12 fölötti munkaórákra is van lehetőség.
Ezek csak a legtipikusabb lehetőségek.

Erre nincs egyértelmű válasz. Professzionális utómunkát kap minden kép (szín és fehéregyensúly, illetve egyéb korrigáláson esnek át a fotók), de amit külön kiválasztottatok, azokkal kiemelten foglalkozom. Javítom az esetleges bőrhibákat, eltüntetem a képre nem illő dolgokat (pl kukát a háttérből, vagy egy táblát).
Természetesen nem módosítok drasztikusan, hiszen a képeken nektek kell szerepelni, nem pedig az agyonmódosított változatotoknak. Mindent esztétikusan. Ezt vallom. 🙂

Természetesen. Ezt a csomagotokhoz tudjuk majd hozzáadni. Egyeztessünk róla.

Nem, hiszen akkor nem tudnék 100 százalékban a fotózásra koncentrálni. Együttműködöm két-három videóssal is, akik különböző stílust képviselnek, és mindannyian profik. Érdeklődjetek a részletekről.

Sok éves tapasztalatom, illetve a referencia fotóim már egy bizonyos szinten garanciát jelentenek. Azonban, ezt egy szerződéssel is megerősítjük, melyben mindent részletesen rögzítünk.

Bárhová elutazom. Gyönyörű országban élünk. Eszembe nem jutna, hogy csak Budapesten, vagy Pest megyében vállaljak munkát. Ahány város, annyi szokás, szokták ugye mondani. 🙂
Hívjatok, és megyek.

Nagyon örülök ennek. Írjatok a kapcsolat fül alatt található emailcímemre.

Hogyan fogunk együtt dolgozni?

Esküvő előtt

Vegyétek fel velem a kapcsolatot emailben vagy a kitölthető űrlap segítségével!
Írjátok meg nekem az esküvő részleteit, dátumát. Amennyiben tudjátok, hogy mennyi időt szeretnétek, hogy veletek legyek (pl. a készülődéstől a vacsoráig, vagy egészen a bulitokig), akkor azt is.

A lehető legrövidebb időn belül felveszem veletek a kapcsolatot

Telefonon vagy Skype-on átbeszéljük az elképzeléseiteket.
Egyeztetünk a nagy nap menetrendjéről. Ha még nem tartotok ott a szervezésben, az sem gond. Így könnyebben el tudom nektek mondani – a képeitek “ügyvédjeként” – hogy milyen dolgokra kell figyeljetek a nagy nap szervezésénél. Átbeszéljük az elképzeléseiteket, a kérdéseiteket, és kicsit megismerjük egymást. Vázolom nektek a csomagjaimat, illetve segítek összeállítani a számotokra legoptimálisabbat.

Miután minden szükséges információt megkaptam, pontosan tudom hogy mit vártok tőlem. Ezután tudok nektek személyre szabott árajánlatot adni. Az ajánlat elfogadása után tudunk a következő szakaszba lépni.

Lefoglaltok a nagy napotokra.
Miután szóban vagy írásban megegyeztünk, javasolni fogok egy személyes találkozást.
Itt fogjuk aláírni a szerződést, illetve átveszem tőletek a foglalót.

Kapcsolatban maradunk, egészen az esküvő napjának közeledtéig,
Bármilyen egyeztetés, módosítás, kérdés, kérés esetén a rendelkezésetekre állok..

Esküvő napján

A megbeszélt időpontban érkezem, és bele is vágunk a kalandba! 🙂
Mindig a közeletekben leszek, de sosem tolakodóan.
A fontos pillanatokban biztos kézzel fotózom, a többiben pedig igyekszem a teljes násznépet
figyelni, és minden interakciót, nevetést, ölelést lencsevégre kapni.
Így kaptok majd egy nagyon érzelemgazdag és izgalmas képi anyagot.

Az esetek 80 százalékában tovább maradok, mint a szerződés megkívánná.
Mit csinálhatnék? Nehéz otthagynom egy boldog párt, és a mulató násznépüket. 🙂
Ilyenkor pedig elkészítem a bónusz képeket, melyek csodásan egészítik majd ki a nagy nap teljes dokumentációját.

Esküvő után

A nyersanyag leválogatása, a képek utómunkázása.

Az esküvő napján 3 (!!) fényképezőgéppel dolgozom, több mint 6 objektívtípust használva, hogy a lehető legváltozatosabb képi világot tudjam nektek prezentálni. A teljes nyersanyag keresztülmegy egy leválogatási procedúrán, ahol eltávolítom a bemozdult, vagy esztétikailag hibás képeket. A leválogatott képeket elküldöm nektek, egy könnyen kezelhető felületen keresztül, ahol ti kiválaszthatjátok a csomagotokba foglalt képmennyiséget, a “best of” képeket, melyek külön feldolgozáson esnek át. A többi fotót is feldolgozom. Minden képkocka megkapja a megfelelő fény, szín és kompozíciós korrekciót.

A teljes anyag átadása
Online letölthető linken adom át, vagy pendriveon.

Egy utolsó telefonos egyeztetés az átadott képekkel kapcsolatosan, illetve – amennyiben előzetesen kértetek –  a fotóalbum, vagy képes összefoglaló (slideshow-t) összeállítását is átbeszéljük.

Miután az elkészült anyagokat átadtam Nektek, a közös munka végére értünk.

Természetesen kapcsolatban maradunk, így bármilyen utólagos kérdés, kérés esetén a rendelkezésetekre állok. 🙂